Eldöntöttem, amennyire erőmből telik, ápolni fogom a hagyományokat, és nem hagyom, hogy az ünnepi mélykomor ezt megakadályozza. Például itt van a karácsony, ami mellett igyekeztem elmenni, már ami az itthoni egymagam-ünneplést jelenti, szóval nem tudomást venni arról, hogy már tavaly is így ünnepeltem, és csak úgy mint akkor, az ajándékok megvásárlásán és átadásán túl nem futotta 'többre'. Kedvem sem volt hozzá, inkább a következő napba menekültem.
Na most idén ez valahogy unalmas, sőt nem, kifejezetten kevés. Igen, tartalmatlan, és ez elég lesújtó, ha azt veszem, hogy 2-3 ingernél több amúgy sem ér egy nap. Szerintem az kevés. (Bár amúgy sem hagyom.)
Na és úgy véltem, ezen például segítene egy - éppen a karácsonyra emlékeztető - fenyőfa. Persze egy darabkája is megteszi, 25-e van, nyilván nem vásárlásra gondoltam.
De ha csak egy jelképes valami, egy darab fenyő lenne, amire tán még díszeket is aggatni lehetne, és egy jó program is lenne.
Akkor felkeltem,
rögtön feljebb nyomtam a sebességet, levágtattam. Először a piacra mentem, ahol szokásosan egy héttel a szent pánik előtt az árusok kiálltak nagytömegben fenyőfát árulni. Vagyis lehet, hogy fenyőkből volt a nagy tömeg, és árusból csak egy volt, de az a terep tűnt a legcélszerűbbnek esetleges lehullott/lemetszett/letiport fenyőmaradványok utáni kutatásra.
Nos ott nem volt. És ez meglepő. Szinte az utolsó szál tűlevélig eltűntek a fák, egy nagy kopasz tér maradt utánuk, sáros-havas pusztaság, pedig tegnap még seregnyi vesztegelt belőlük, az eladó egy körül pánikba esett, és fél áron akarta rám sózni
akármelyiket.
Vissza kellett fordulnom, ennél messzebb gondoltam, nem megyek, fagyos szél süvít, fázom is, megy a Dreamgirls a kettesen (Jamie Foxx, Eddie Murphy, mint a 'most WTF-páros ever', de a film jó), nem akarok lemaradni, hazaérek, nyugi lesz. De azért visszafelé jól átvizslatom még a zegzugokat.
Nos visszafelé sem volt semmi. Fél órát bolyongtam, de mintha teljesen lehetetlen volna egy szál/darab kidobott/elejtett fenyőágat találni december 25-én. Egy bármilyet. És akkor ahogy a környékünkre értem, be is ugrott (meg észre is vettem) az a bazinagy régi, aminek az ágai ugyan csak a fa harmadik méterénél kezdtek nőni, de ha ez a választék, akkor nekem elég lesz. Elkezdtem ugrálni, ahogy elértem egyet, pattant is ki rögtön a kezemből, lehetetlen volt megfogni. Meg aztán bakker, ez erdei fenyő. Mégis, mi a fenét csinálok?
Abbahagytam. Aztán ott a legközelebbi társasháznál (százegynéhány méterre tőlünk) kiszúrtam egy kukát, a tövében hatalmas zöld valami halom. Á, az volt az, az
én fenyőágam. Micsoda fintor. Éppen amint bezárult az amúgy is kicsit túlrajzolt kör, egyenesen kiszúrom a párszáz méterre a házunktól heverő ideális jelöltet, a 'one n only' karácsonyi hangulatbiztosítékot, hogy közben sehol máshol nincs a közelben, és mégis, nekem itt van, ide lett félretéve, csak érte kellett jönnöm, és éppen most. Tökmindegy, milyen állapotban van, bár láthatóan egész jól volt, már látszott messziről, odaértem és felkaptam, jaj, milyet vigyorogtam.
Egyetlen kis ágacskája hiányzott a törzsről, de nem baj, tán éppen ettől az enyém.
Na mindegy, így néz ki:
Mire hazaértem, Eddie már lecsúszott, éppen kokaint szívott az öltözőben egy üveg Crystal társaságában, szóval az idő elment, és bár nem eredménytelenül, a fát már inkább nem díszítettem. Viszont csináltam helyette ezt, miután a fa köré tekerve nem hatott meg:
No de így? Milyen megható, áhítattal teljes, hangulatos díszlet. Egy szóval
szuper.
