Mini hisztérium

Koppan a tekintet a padlón, mint az elejtett akkumulátorok csere előtt, aztán kezdődik a zörgés, először a tompai hármas gyilkosság, ahol már hetedik napja helyszínelnek, egy borsodi árvaház, ahol egy gondozót öltek meg a szociális munka napján, és Minnesotából is érkeznek a hírek, hogy halálra szúrta csecsemőjét a 18 éves anya, és ez így pörög, zúz bele az agyba, amíg elszakad a film, amíg a digi bírja, amíg a kártyán hely van, amíg le nem merülök én, aztán kilököm a piszkot, nyitok egy új lapot,... és végül nem írok semmit.

Itt hagytam abba egy évvel ezelőtt.
A helyzet azóta rosszabb. Már nem elég, ha szembe jönnek a borzalmak, elébük akarok menni. Közvetlen tapasztalás kell, a saját szemem kínja, a saját bőröm horzsolása. Mégis miért? Magamért. Hogy akkor mégis ki vagyok? Bemutatnám magamnak magamat, de képtelenség, meg se hallanám, amit mond. Akkor mit mondanék másnak? A 12 dühös ember vagyok, az Apokalipszis négy lovasa, a halott ember a vadonban, Jack Torrance elszabadulva a szállodájából, az étvágyát csillapítani képtelen Dexter Morgan vagyok, Batman és Joker egyszerre, egy őrülettől hahotázó, tetőtől talpig feketébe öltözött, eszelős tekintetű ismeretlen. Ez mind vagyok. Azt hiszem, ezt mondanám. Függöny.

November 12.

"November 12. Rövidek a nappalok,
az éjszaka a hatalmába kerít, de én nem alszok.
Az éjjeli lámpa: hazugság a fénye,
lassítja az időt, hogy a 30 évem számon kérje.
Az álom két érmét rak a szememre,
ha a révész a túlpartra átvisz, ezzel fizessek.
Össze vagyok zárva magammal, mint egy árva,
de a zárva tábla lóg az árvaházba'"

/Nem Közölt Sáv: Egy őrült naplója/

Nem akarok újra megszületni,

nem akarok újra megszületni,

nem akarok újra megszületni.

Visszhang

Lehetek bármilyen elszánt és kitartó, minimális feltételek megadásával is mintha csak egyetlen válasz érkezne folyamatosan: nincs találat a keresésedre. Hol élek én?