Eset

Pont amikor az az őrült vihar volt, múlt csütörtökön? Bent voltunk éjjel, valami hajnali 1 lehetett már, és vagy egy órája nem mentünk ki. Kezdtem örülni, hát ki akar szarrá ázni... Erre jön a hívás: tizennyolc éves, alkoholmérgezett kis csaj rosszul lett a Diesel klubban, na ez szuper, legalább valami izgalmas, ha már menni kell. Alig indulunk meg, benyomjuk a szirénát, jön megint a hívás: eset lefújva, kollégák már odaértek, ám de kényszerleszálláshoz van szükség még egy kocsira; irány Ferihegy! Ez még szuperebb, kényszerleszállás, hú, már majdhogynem zuhanás. Ezt majd fel is veszem, gondoltam. Már éppen a Ferihegyi útra fordultunk, vagy negyed órája mentünk, amikor megint szólnak: riadó lefújva, a gép leszállt teljesen nyugiban, sérült nincs, forduljunk vissza. De ne menjünk be, hanem ugorjunk be a Lehel utcába - vicces, onnan jövünk -, van egy negyvennyolc éves fickó, és vérzik a heréje... na ezt már nem fújták le. Tényleg ott volt, ott feküdt a fickó a konyhában és vérzett. Rohadjon meg... ezek után? Vérzik a heréje? Érted ezt? Szép kis este volt.

Nem nekem

Először talán két éve ágyazott meg bennem az érzés, ami ma délután fészkelte belém magát véglegesen: nem nekem van a Sziget. Egyszerűen semmivel nem szól hozzám, nem tud izgalmat jelenteni. Két éve még csak legyintettem, hogy biztosan a lapos programok miatt nem érdekel, de még akkor is jobban meg tudott szólítani, ma már viszont nem ad nekem semmit. Idén is volt lehetőségem ingyen kilátogatni - pontosabban munka miatt kellett -, csak ezért mentem, különben nem kínoznám magam; seggrészegen hőzöngő, alsógatyára vetkőzve öntudatlanul ténfergő bamba kiskamaszokat bámulni nincs kedvem. Mert valójában ez a baj, nem az, hogy sokan vannak - 12 ezres napi, és 46 ezres hetijegy ellenére is! -, hanem hogy akik vannak, ilyenek, csak ők már nem a tablettás boron edződött nihilista, naív kis suttyók, akiknek valóban a jól megérdemelt közege, évi rendes találkozója volt ez, hanem tehetős külföldiek, akik többnyire az oszág nevét sem tudják, de félholtra isszák magukat a 800 forintos viszkikólával, miközben Lady Gagát üvöltetnek a mobiljukon, és mert annyira otthon vannak, széthordják a cuccaikat, aztán ha másnap délelőtt valamiért nincs meg, panaszt tesznek, hogy ellopták.
És emellett zeneileg sem köt le az egész. Bár bele lehet futni egy két jó dologba, de a programok és előadók nagy része jól ismert a korábbi évekből. Persze igaz, elsősorban nem is ezek miatt jönnek ennyien.
A Faithless-t még megvártam, de aztán az Insomniánál kifaroltam, akkor éreztem, hogy sok. Amúgy mindenki nagyon jól érezte magát, nyilván azért is mentek, nekem meg már az elején sem volt sok kedvem, tán ez volt a gond.

Az egyetlen pozitívum, és valódi szájtátó élményt is nyújtó valami az még az elején volt - már az is kiemelkedő, hogy volt ilyen -, egy a bejárat közelében épülő szürrealista homokvár; percekig nem tudtam mozdulni a látványtól, pedig csak félkész állapotában láttam. Mi ez? Egészen hatalmas alkotás, kb. 4-en csinálják (ahogy látom, a MOME-csoport, a szobor címe Duna-Víz), és valószínűleg csak a fesztivál végére készülnek el, de akkor a végeredmény tényleg monumentális lesz.. már ha az egészet nem veri el eső addig. (Keresek képet, de egyelőre nem találok. Nem igaz, hogy nem vittem gépet..) No ez az, bár ez csak az egyik oldala:
















Egy hatalmas istenség és egy istennő, fölöttük (itt csak az egyik lába látszik) egy nő, akinek a kancsójából életet adó vízesés érkezik egy kis hegyi falura, pici fenyőfákkal, kunyhókkal meg mindennel, mögötte egy szétbombázott fürdőszoba,

















amelyet mindenféle óriási csövek kereszteznek és hatalmas fogaskerekek hajtják bennük a vizet, a víz meg egy vécécsészéből ömlik ki, meg van hogy egy macska ázik alatta.. á, majd ha találok jobb képet, benyomom.

A lényeg, hogy ha nem muszáj, jövőre nem megyek ki.