2012. november 28., szerda
Nem blaszfémia mondatja velem, de
amire igazán szükség lenne magyar tezsvéreim: az az álszentségtörés.
2012. november 18., vasárnap
2012. november 17., szombat
2012. november 13., kedd
Párbaj
Itt aztán nem használhatsz chi-t, nem repülhetsz, és energianyalábokat sem lövöldözhetsz.
Itt az ördögnél sokkal borzasztóbb dolgokkal találkozhatsz.
Ha szerencséd van, ezután még visszatérhetsz az életbe.
Mint ahogy én is, ahogy nekem is sikerült.
A tény, hogy én még itt vagyok, azt jelenti, hogy senki nem tudott legyőzni.
Én 34 millió 954 ezer 872-szer játszottam már ezt.
Így is vállalod?
Jó.
Akkor kezdhetjük is.
Naná - mondtam.
...és még ugyanazzal a lendülettel, ahogy ezt rávágtam, anélkül, hogy akár csak pislogni hagytam volna, vagy megvártam volna, hogy legalább egy meglepett nyökögés elhagyja a torkát, hirtelen támadt bénult riadtságát kihasználva hatalmasat ordítottam, karomat hátrahúztam, majd tenyeremet kifeszítve, és teljes erőmmel összpontosítva előre toltam, mit toltam, szinte kilőttem, és még mindig ordítottam, amikor a tenyerem még ugyanabban a bénult ijedtségben egyszerre elérte a tükröt, a tükröt, mely annyi bosszúságot és keserű félelmet okozott az évek során, de a csapásra, az egyértelmű és védhetetlen csapásra először még szinte alig hallható rianással és lassan, halványan megrepedt, majd néhány hajszálrepedését mindössze a másodperc ezredrészéig láthatóvá téve hirtelen elhallgatott, aztán visszavonhatatlanul és elkerülhetetlenül, fülsiketítő visítással nagy hasábokban széthullott - több száz darabja megadóan, óriási csörömpöléssel vetődött a lábaimhoz.
A hangom kieresztettem, már nem ordítottam, hanem csak lihegtem. Kiegyenesedtem.
Én győztem.
Ezek a szemek már nem tarthatnak fogva.
Itt az ördögnél sokkal borzasztóbb dolgokkal találkozhatsz.
Ha szerencséd van, ezután még visszatérhetsz az életbe.
Mint ahogy én is, ahogy nekem is sikerült.
A tény, hogy én még itt vagyok, azt jelenti, hogy senki nem tudott legyőzni.
Én 34 millió 954 ezer 872-szer játszottam már ezt.
Így is vállalod?
Jó.
Akkor kezdhetjük is.
Naná - mondtam.
...és még ugyanazzal a lendülettel, ahogy ezt rávágtam, anélkül, hogy akár csak pislogni hagytam volna, vagy megvártam volna, hogy legalább egy meglepett nyökögés elhagyja a torkát, hirtelen támadt bénult riadtságát kihasználva hatalmasat ordítottam, karomat hátrahúztam, majd tenyeremet kifeszítve, és teljes erőmmel összpontosítva előre toltam, mit toltam, szinte kilőttem, és még mindig ordítottam, amikor a tenyerem még ugyanabban a bénult ijedtségben egyszerre elérte a tükröt, a tükröt, mely annyi bosszúságot és keserű félelmet okozott az évek során, de a csapásra, az egyértelmű és védhetetlen csapásra először még szinte alig hallható rianással és lassan, halványan megrepedt, majd néhány hajszálrepedését mindössze a másodperc ezredrészéig láthatóvá téve hirtelen elhallgatott, aztán visszavonhatatlanul és elkerülhetetlenül, fülsiketítő visítással nagy hasábokban széthullott - több száz darabja megadóan, óriási csörömpöléssel vetődött a lábaimhoz.
A hangom kieresztettem, már nem ordítottam, hanem csak lihegtem. Kiegyenesedtem.
Én győztem.
Ezek a szemek már nem tarthatnak fogva.
2012. november 11., vasárnap
Én nézem - kamingáut*
- Tehát számunkra csak egyetlen megoldás létezik, ha elpusztítunk minden embert!
- Ez legföljebb 3 napba telik.
*Mert a legjobb mese. Dragon Ball Z.
2012. november 2., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)