Egymondat #3

Ne feledd, Luke, a fejed az egyetlen dolog, amitől nem szabadulsz meg, ha elveszted.

!

Tim.

A Dilemma

Utazó

Ismét az álom alattomos, könnyű ígérete énekel.
Előttem kacér emlékképek nevetnek, melyeket sosem éltem meg.
Hosszú, nehéz utam volt mégis. Hosszú, nehéz utam kinevet, mégis.
A hangokat már nem hallom, az ízeket nem érzem. A gesztusokat látom vég nélkül, szemtelen, üres grimaszokat, hamis sandításokat, kényszerű érintéseket.
Elfáradtam.
Lehettem volna fésű... nem lettem. Magam terhe lettem, egy kelletlen vendég itt a semmi alján, rózsaszínű egek cinikus követője, esővíz csillapíthatatlan szomjazója, hatalmas puszták fűrészelője. Nincs közöm az egészhez.
De csak megyek tovább.
És csak megyek tovább.
De előbb talán... keresek egy hűvös zugot, fejemet álom igájába hajtva merülök tovább.
De nem megy, végül nem megy.
Szorít... a cipő.

Szemle sütve

Hazatérve a Filmszemléről A tanúhoz menekültem. Nem is az, hogy egyszerűen imádom ezt a filmet, és bármikor képes vagyok megnézni, hanem hogy az egész szemle (illetve az első napja, amin részt vettem) ezt hozta ki belőlem. Ezt a filmet akartam látni, ezt hozta ki belőlem a felhozatal. Persze azzal a tudattal együtt, hogy micsoda mostoha, szerencsétlen, dühítő körülmények áldozata lett az egész, hogy halott volt már, mielőtt elkezdődött volna, és mindenki így is tekintett rá, mindenki így is érkezett, mintha ott se lett volna, mintha nem is lenne a fesztivál, szóval ezzel együtt sem tudtam sajnos elég elfogadó lenni.
De mindegy.































































































...valaki pedig volt olyan jó, hogy a teljes filmet megosztotta ___tube-on, úh. most én továbbítom, legyen csak itt. Köszönet csardij-nak. (Csak ilyen hülye négyzetbe hozza be itt, egyelőre nem tudom megoldani, úh. katt rá kétszer, hogy full-vájckrín legyen.) Jó mozizást.

Helyzet

Valamikor úgy két hete, abban a nagy viharban-szélben, a lábtörlő lerepült az ajtó elől. Valahová le a mélybe, azaz a kertbe, valahogy át a korláton, valamelyik bokorba. Azóta sincs meg, és nem is kerestem. Pedig - jön a fordulat - hazaérve ma is észrevettem ám, hogy valami még mindig hiányzik a dörgölő-súroló mozdulatok alá. (Mintha derengene, merre keressem, legalábbis sejtek egy irányt, amerre el tudnék indulni, ahol vélhetően megtalálnám, ha meg akarnám keresni, de. Az még odébb van.)
Ez van.