Nem megy

Ahol elkezdődött az év, ott meg is állt. Vagy el sem kezdődött, hanem az előző folytatódott - számomra legalábbis egészen biztos -, változás ugyanis nyomokban sincs benne.

Január 3-a van, a hosszú hétvége a végéhez közelít, vissza kellene mászni a valóságba (szó szerint), vissza a térbe, az időbe, vissza a jövőmbe, mindabba, amik nem ebben a szobában vannak, mégis közöm van hozzájuk, amikhez nekem közöm kell, hogy legyen. De valamiért nem nagyon akarok tudomást venni róluk.
Nem, mert posvány van. Szellemi legalj, mentális dagonya, langyvízű jóezígy. Vagyis ahelyett, hogy vadul csépelném ezt a sz*rt, mert már megint itt kattog a fülembe a határidő, idióta szájtokon szörfölök, ezerszer látott posztokon kuncogok és betegesen lesem a kommenteket mindenütt, még gyakrabban ledöglöm a tévé elé (még számomra is felfoghatatlan, hogy lehetek ennyire felelőtlen), megy a kapcsolgatás, az órát nézve kb. 10 percenként állapítom meg, hogy dehogy van még késő, sőt milyen sok idő van még, a munkát voltaképpen bármikor elkezdhetem.

Igen, mert délután 1-2 óra felé, de még 4 óra körül is lazán elmondható, hogy előttem az egész nap, ráérek még dolgozni, ha egyébként is pikk-pakk befejezem. De tényleg. Ám 7-8, fél 9 tájban már elég kínos ilyesmit állítani.

Addigra már amúgy is lelassulok. Aztán ha visszatérek, csak hajlongok a gép felett, összeszorított fogakkal, mint egy megzakkant sámán átkokat morzsolok, néha komolyan megfeszülök, de egy fia épkézláb gondolat nem jut eszembe. Görcsös hisztéritisz kerülget, fekete alapon fekete betűk mindenütt, pedig mondom, muszáj, határidő, késés, kínos, vérciki (mint ez a kifejezés), muszáj, muszáj, muszáj.

De hiába. Utálom, utálom nagyon hazahozni a munkát, ha nem napi anyagról van szó, és akárhányszor még a melóhelyen megfogadom, hogy inkább estig maradok, csak hogy befejezzem és nehogy hazavigyem az írást otthoni szívásra, végül ott sem bírom, elegem lesz. Persze felállok és hazamegyek, ahol... meg inkább pihenek.

Na és ez van. A határidő holnap délelőtt. Kétszáz sor 4-5 óra alatt... egyszerűen nem megy, totális szellemi csőd.

Vagy csak az idővel bánok rosszul, de az egészen biztos. Legszívesebben szétverném a klaviatúrát, vagy a monitort, vagy a gépet, vagy valamit.