Izé, megint

Hát - nem sokat frissítettem mostans az elmúlt két hétben, igaz. Leginkább időhiány miatt, egyszerűen nem jutottam el idáig, még egy szimpla állapotjelentésre sem futotta. Azért ennek ellenére születtek mindenféle írások és sorok két halálom között, de érdemit valóban nem tudtam 'hozzám szólni'. (Mármint a blogomba, ide.)

Szóval megint a magyarázat, a szabadkozás, persze. Meg a bejegyzések között halmozódó számtalan piszkozat, lassan tényleg több lesz belőlük, mint közzétett bejegyzésből... De nem baj (?). Az persze fontos, hogy a befejezetlen-elmaradt-félkész írások többsége nem a 'megittam a kávét, aztán vécére mentem' problémáját járják körül, illetve nem is szeretném, hogy ezt járják körül (ha járkálnak egyáltalán valahogy-akárhogy) ezért próbálom némileg átgondolni őket, vissza kell bújnom-helyezkednem korábbi állapotokba/potaimba, amikor a bejegyzést elmentettem, amikor az még ez volt, és ez nyilván időbe telik. Már úgy összességében. De a mentés ideje lényeges, ami támpontot nyújt abban, hogy folytatni tudjam, amit elkezdtem.

Nyilván többre mennék, ha csak egy Word-dokumentumba írnék mindent, tulajdonképpen azt sem kell befejezni, és ott lenne minden egymás után, de ezzel sem megyek sokkal többre, úgyhogy ezt meg sem hallottam.

Szóval a lényeg, hogy megint. Azaz: 'megint úgy néz ki, hogy megjelenik pár írás visszamenőleg', amikor végre befejezem őket; aztán a múltkoriakból sem lett semmi. Pedig ezt nyilván én szeretném a legjobban (s tán egyedül).

És hogy a blog némiképp koherens maradjon, igen, az a múltkor említett hét a legrosszabb szerdai napjával valóban a legrosszabb volt azon a héten, csak ezt aztán nem írtam meg, szóval nagyobb katasztrófa azután nem történt. Mondhatni az utána következőn sem, bár a munkák megszaporodtak (szerencsére, s ha mostanra elkészült volna az október közepe-környéki posztom, amiben arról panaszkodom, hogy kevés a munka, akkor most tudnék utalni rá, hogy pedig erről nyavalyogtam, vagy akkor érthető lenne, de nem készült el, így meg nem utalhatok rá, és nesze nekem), és szabadnap nem volt, csak a meggörbedt hátú mániákus teljesítés, táncoló idegekkel és frusztráló tempóval (mi van?), hogy már a jobb szemem is bevérzett, holott az még szép tiszta volt. És még most sincs vége. (Jó, azért elég sokat kell bámulnom a monitort, persze.)

Ennek most viszont vége (hogy annyit azért már ne bámuljam, höhö). És ha mással nem is lesz tele a blog, mint csupa érdektelen magyarázkodással és semmitmondó utalással, nos akkor egyszer megszámolom őket, X időegységet kimérek, és összehasonlítom egy ugyanakkora egységgel, aztán máris látszik egy valamilyen fejlődés. Nem? Ez a Szupergyár.