Esti kis

"Fölzaklatva ezektől az újságoktól, minden helyzetben megaláztatva és újra-újra vérig sértve lézengett ide-oda, s mint akit megnyúznak és nyers húsához tapadnak a tárgyak, fájóan fölszaggatva a gyógyuló hegeket, minden benyomásra betegesen fogékony lett - minden érzéke kiélesedett és megfinomult, s egy szó, mely megütötte fülét, egy ismeretlen alakú pohár nyomorúságos szobájában jelképpé, feledhetetlen emlékévé vált, s mikor végre a napi lótás-futástól bódultan ágyba bújt, fölbugyogott szívében a honvágy a régi dolgok, a régi emberek után. És kétségbeesetten vágyakozott haza."

Nem olvasta tovább. Fölzaklatva ezektől a hasonlóságoktól az erkélyre sétált, hogy csillapítsa kételyeit, cigarettára akart gyújtani. Az égen a holdvilág ücsörgött fáradtan, bús tekintetével még a messzeségből is simogatott.
- Hát mégis csak látnak - mosolygott cinikusan - mégis csak. Ettől egy pillanatra megkönnyebbült. Lelkét a késő szeptemberi levegőbe engedte, halványan azt remélte, vele együtt gyötrelmei is távoznak. De ahogy ez korábban még nem fordult elő, úgy most sem történt semmi. Számít ez valamit? Mindennek a vége a fontos - kétségei ismét csak az elkönyvelt időről, a megnémult jelenről kezdték a suttogást, a vissza nem térő csodákról, egy elszalasztott élet lehetőségeiről. Hát hogyan pereghetett ki az ujjaim közül? Miért hagytam ezt? A Hold köré lassan fellegek gyűltek, szomorú gazdájuk tekintetét fenyegetőre rajzolták.
Odalent Barna a pilláit dörzsölte, alakja elveszett a némaságban. Halk sóhaj hagyta el ajkait.
Ez a háború még sokáig tart.