...azért hajladozott összevissza-lefelé, meg alakult át lassan barátságtalan indává a szerencsétlen növény, mert kínjában majdnem megfulladt a tőle alig egy fél méterre merevedő (és karácsony másnapja óta ugyanabban a vázavízben amortizálódó) fenyőágtól. Merthogy minden jel szerint ennyire hatással volt rá. De úgy tűnik, észhez tért, mióta anyám tegnap kidobta az ágat, újra egészséges, gondozott, elégedett növény benyomását kelti, visszajött a tartása, ismét kizöldült, ahogy jó szobanövényhez illik. (Beszúrnám a portréját, de 1) nem tudom a növény valódi nevét, rákeresni sem tudok 2) objektív okok miatt most nem tudok fényképezni.)
Persze amikor ezen elméletemet úgy február környékén felvázoltam anyámnak, hogy dehát igenis a rosszullét ez esetben ösztönszerű védekezés, csak legyintett, nem, csak keresi a fényt. De hiszen ott épp úgy éri, mintha ideteszem.. a fény ugyanolyan magasról esik rá, ugyanannyira. Ma pedig újra felhoztam a témát, miután látható jelei lettek a fenyő hiányának, de anyám reakciója ugyanaz volt, váltig nem akarta észrevenni.
Hm. Ha ennyire tisztában voltam vele, mitől nyekkent meg így ez a növény, engem három hónapig vajon mi akadályozott meg abban, hogy változtassak rajta? Például ez a baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése