Amikor már azt hittem...

Nagy coming out jön: tartozom a P_____t-nek. Egészen pontosan tavaly február óta. Ezzel nincs is semmi baj - "fiatal voltam és kellett a pénz" -, nyilván a visszafizetéssel már annál inkább. De mondok egy meglepő dolgot, kisebb-nagyobb kiesésekkel még a részleteket is törlesztettem, s hogy ezek a kiesések komolyabb retorzióval nem jártak (a cég részéről, merthogy igen szigorúan veszik a szerződésben rögzített heti fizetést, büntit számolnak fel), abban nagy szerepe volt az én P_____t-ügynökömnek. Ő az, akinek az ember hetente adja a sápot. Tavaly decemberben közölte, nem dolgozik tovább náluk, de egyeztet mindent, és hamarosan jelentkezik az új "beszedőm", hogy "fizethessek". Na és azóta sem jelentkezett. Azt amúgy nem árulom el, mennyit vettem fel, de annyit igen, hogy nagyjából a kétszeresét kell (lényegében valóban) visszaadni. És itt nem, nem, csak azért sem jön a kötelező uzsora-fújolás. Jelenleg pont a felénél járok; kitalálható, mennyi az annyi.

Szóval hétfő este arra értem haza, hogy két P_____t-értesítő kandikál a postaládában; nem örültem. Tavaly már a BAR-listára is fölnyomtak (ugye a törvény szerint 90 nap nemfizetés után, csak éppenséggel két héttel előtte fizettem, szóval nem volt meg a 3 hónap, csak ez mégis elkerülte a figyelmüket), nem tudtam, mi jöhet még. Hát csak annyi: hat hete nem fizettem, és ha 8 napon belül nem teszem meg, behajtják a tartozást. Itt már egyenesen kiakadtam. Hiszen pont egybevág minden: hat hete még volt providentes, aki jöjjön a pénzért, ám amióta nincs, nem dolgozik ott, senki nem jött helyette, így fizetni sem tudtam. Nyilván ez is az ügyfél hibája. Nem szokásom így intézni hivatalos ügyeket, sőt egyáltalán nem, de akkor jött egy hirtelenfelindulás, aminek eredménye, hát ez a levél lett; változtatás nélkül, nevem kihúzásával közlöm:



Elküldtem, lenyugodtam. És másnap jött is a gyönyörű válasz:



Azért itt mosolyogtam egyet. Amikor már azt hittem, kicsit azért túllőttem a célon, és tán ennyire mégsem kellett volna nekik esni, simán elfogadták, amit írtam. Egyenesen megköszönték. Ugyan azóta sem hívtak fel, de már az is döbbenetes, hogy valóban létezik és él egy ember valahol, aki tényleg elolvassa ezeket. "Ügyfélkapu", na igen.


UPDATE:
ma, két nappal később (január 14-én) felhívtak a központból. Nem hittem el; a levelet szóban is megköszönték. Én meg azt, hogy végre felhívtak. Hosszú, közel húszperces beszélgetésünket a diszpécserrel hát mondanom sem kell, érvek és ellenérvek visszafogott, de határozott, világos és intelligens, példaértékű és konszenzuskereső ütköztetése jellemezte. A nő hosszan próbált belekötni a levél ilyen-olyan zegzugaiba (a kifakadásokra nem), ilyen-olyan bizonyítékaik (írás és hangfelvétel) vannak, hogy egyébként ekkor és ekkor is voltak elmaradásaim, ezért a nyomatékosítás, de hát mondom az utóbbi egy hónap a lényege annak, amit írtam, éppen most beszélek Önnel, miért nem egy hónappal ezelőtt. És hogy ez valóban formalevél.

Végül közölték: törölnek a hitelhátralékosok listájáról, és mikor tudok befáradni, hogy az erről szóló igazolást átvegyem. Nyilván holnap megyek érte. Mondhatnám, hogy szuper meg minden, de nem teszem. Ennél rosszabb is lehetett volna.