Rögtön abbamarad az izzadás, ahogy kinyitom a szemem. Ezt is csak onnan tudom, hogy merő hideg veríték a testem (attamerő víz vagy, mondaná nagyanyám), és rögtön fázni kezdek. Szám szélén megszáradt nyálcsík jelzi a mély és nyugodt alvást. Ébredéskor szétradírozom ujjaimmal. Ha jelentkeztek is a démonok az éjjel, hajnalra már megpihentek.
Kimegyek a kávémért. Nem főzök újat, a tegnap délutáni féladagot hígítom tejjel. Cukrozáshoz rég nem használok kanalat, csak fogom a tartót és öntök belőle a bögrébe. Mindig tudom, mikor kell megállnom, nem viszem túlzásba, nem öntöm mellé. A mikró nem több mint egy perc múlva csilingel, kész a lötty, vár a monitor.
Mire elhelyezkedem, a gép bebootol. Egy-két óra bambulás után felmosom a lakást.
Cifet spriccelek a vödörbe, amíg engedem bele a forró vizet. Háromnegyedig töltöm, azután elzárom a csapot. Leteszem a kád mellé és otthagyom. Előbb porszívózni kell.
Imádom ezt a hegedűszólót - hümmögök a szám közben. Feljebb tekerem, hogy halljam is, és mielőtt véget érne, benyomom repeatre. Fogom a vödröt, nekiütöm az ajtónak, vagy egy liternyi vegyszeres víz a szőnyegre löttyen. A rohadt életbe. Majd megszárad, gondolom.
Ideje eltenni az ablakból az elhalt virágokat. Hiszen már ősz van. A legyezővirág rég elszáradt, a lila muskátliágyásnak egyetlen nyíló virága maradt. Fáradtan pislogok, jaj de szép. Szatyorba tuszkolom az egész mifenét, majd reggel leviszem. Az utolsó pillanatban mégis kiveszem a muskátlit, amelyikről az élő hajtás rámkacsintott, ezt mégsem dobhatom ki. Ezt még megvárjuk. Vizet adok neki, újra tálkát teszek a cserép alá, és a mikró tetejére rakom. Jaj, de szép. Nézem.
A leves nem túl forró, pont ehető. Ahogy a tévét bámulom, mind nagyobb és nagyobb falatokat merítek, nehogy hamarabb kihűljön. Az erőstől a szemem könnyezik, kézfejemmel megdörgölöm, aztán ösztönösen az ujjammal is. Halkan felhörgök és pislogok nagyokat: patakokban csurog a könnyem.
Később a kávé közben elérzékenyülök a Rocksulin. Pedig már másodszor látom. Kimegyek a géphez, és letöltöm a zenéjét.
Anyám keres telefonon; nem ígér könnyű álmot. Takarót húzok magamra és leheveredem a kanapéra. Eszem egy Marsot. Tíz, kilenc, nyolc... öt, négy... kettő... rágyújtok egy cigarettára. Felállok, és az ablakhoz lépek. Füstöt engedek a fagyba.
Nem könnyű istennek lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése