Ilonka néni

A hírrel Erzsi néni fogad a lépcsőház előtt. A szokásos 11 órai cigarettáját szívja amikor odaérek hozzá. Kedvesen elmosolyodik, ahogy rám néz, közben kabátját fázósan összerántja magán.
- Ilonka néni felakasztotta magát.
Ha volt is benne ijedtség, a hangjából mostanra eltűnt. Sem szomorúság, sem döbbenet nincs benne, sokkal inkább nyugalom. Valami ijesztően fáradt nyugalom.
De nekem nem jut eszembe Ilonka néni. Ki, vagyis melyik lehetett ő? Minden reggel és minden este átszelem a folyosót és a lépcsőházat, alig várom, hogy kijussak, vagy éppen be a lakásba, egyszerűen csak átmenekülök a házon, minden egyes alkalommal, hogy minél kevesebb arccal találkozzam. Valóban? Ennyire bezárkóztam volna? Fogalmam sem volt, kinek az arcát képzeljem el, amikor azt hallom: "Ilonka néni". Ezért csak ennyit kérdezek:
- Mikor?
- Ma reggel. Éppen a boltból értem vissza, amikor Jóska bácsiért jöttek a mentők.
És ahogy Erzsi néni mutogat, és tekintetét folyvást az emelet egy bizonyos, távolabbi pontjára emelve magyaráz, ecseteli a részleteket, bár ő nem tud semmit, mondja, el sem tudta volna képzelni, hogy ez történhet, hogy éppen az Ilonka néni, hogyan képes éppen ő ilyesmire, és egyáltalán, hova is akaszthatja magát bárki is egy ilyen szűk lakásban, ez a legmeglepőbb, mert hova, ez számomra is furcsán hangzik. Tegnap még a ruhákat teregette a folyosón, mondja tovább, elképzelni sem lehet, hogy miért, és ahogy tekintetét rendre ugyanabba az iránya úsztatja, válik nekem csak ekkor világossá, kié is lehet az a bizonyos ajtó, amiben Erzsi néni tekintete véget ár, kihez is tartozhat az az ajtó, ki is tartozhat a mögötte lévő lakáshoz.
Kristálytisztán hullanak elém az emlékezet szilánkjai. Ilonka néni... De hiszen rendre köszöntem neki - és ezt egész biztosan megtettem. Ha nem is láttam a lépcsők-fordulók rejtekéből előhömpölygő alakokat, és ha nem a falszomszédom bukant elő, egy halk jónapot/csókolom mindig kiszaladt, lett légyen ott akárki is. De hiszen tudnom kell, ki ő. Azt hiszem, sosem mutatkozott be, de azt hiszem, én sem mutatkoztam be. Nem hallottam a nevét a tizenöt év alatt, mióta itt lakom. Ilonka néni. S a név, a megszólítás ebben a formában nem is volt helyes, hiszen sosem láttam egyedül: a hajlott hátú, mindig mosolygós, törékeny kis asszony a férje nélkül egy tapodtat sem tett - akinek szintén csak most tudtam meg a nevét, pedig - , hányszor, de hányszor láttam már szikár, törékeny kis termetét, mogorva arcú fizimiskáját. S házasságuk feltehetően hosszú évtizedei alatt Jóska bácsi is ugyanolyan totyogósan kezdett járni, mint felesége, legalábbis a járásuk ringott rutinosan egy ritmusra, és még a háta is meghajlott, pontosan úgy, mint Ilonka néninek, mintegy finoman illeszkedve, idomulva az övéhez. Már-már egyformák voltak.
- Hány éves volt?
- Hetvenhét. Hetvenhét... Gondoltad volna?
Arra gondoltam, miért érte meg ez neki? Ott volt neki Jóska bácsi, akit ez a feldolgozhatatlan szörnyűség valószínűleg végleg tönkretesz majd, s neki ott volt Ilonka néni, ki tudja, hány éve már, esetleg súlyos beteg lehetett, vagy valamiből elege lett, vagy csak nem akarta végignézni, ami következik, vagy nem látott más megoldást.
- Állítólag a Jóska ivott, nagyon keményen. Régóta, minden este.
- És lehet ennek bármi köze? Csak nem...?
- Fogalmam sincs, én sosem láttam részegen. De azt hiszem Ilonkát sosem bántotta volna.
Szomorúan hallgatunk, én kissé elhűlten, nézzük a semmit. Erzsi néni nem tudja, mióta voltak házasok, gyermekük nem volt.
És a férj otthon volt, amikor a tragédia történt.
- Talán csak a boltba sétálhatott le és közben, vagy még aludt, amikor a felesége megtette - találgat Erzsi néni. Ilonka néni előtt már négyen akasztották fel itt magukat - pattan elő hirtelen Erzsi néniből. Két éve a Pista bácsi, ő pincében a csövekre kötötte magát. Aztán ott volt a Feri, ő elvesztette a feleségét és a fiát is. Szörnyű. És még ketten valamikor húsz évvel ezelőtt, őket nem ismerted.
Ekkor mintha belénk kapna a szél. Már nem tudunk többet erről beszélgetni. Erzsi néni elnyomja a végigszívott Szofiját, ez már csak ilyen ház, mondja halkan, aztán mosolyog és bemegy a lakásába.
Ezzel akkor is nehéz bármit is kezdeni, Ilonka néni tettére számomra nincs magyarázat. Még ha úgy is érezte, hogy lejárt az ideje... mi okból választotta ezt? Miért nem választotta a méltóságos utat?

Nagyon remélem, hogy nem szenvedett.